






![]() |
Az egységes európai pénzügyi felügyeleti rendszerrőlAz Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján döntést hoztak az egységes európai pénzügyi felügyeleti rendszer kialakításáról. Bajnai Gordon miniszterelnök azt hangsúlyozta Brüsszelben, hogy a bankfelügyeletnek védenie kell a lakosságot a bankrendszer túlkapásaival vagy felelőtlenségével szemben, és időben kell tudnia jelezni a kockázatokat, mielőtt azokból nagyobb baj lenne. Bajnai szerint Európában egy olyan pénzügyi felügyelet fog létrejönni, amely az adott országok szintjén is konkrét ajánlásokat fog megfogalmazni, és döntést fog hozni, ha vitás kérdés alakulna ki a tagországok között. A kormányfő azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy ez számunkra azért nagyon fontos, mert a magyar bankrendszer eszközeinek 80%-át multinacionális európai bankok irányítják és kontrollálják, ezért ezeknek a bankoknak az ellenőrzésében és irányításában a magyar felügyeletnek csak korlátozott hatóköre van. Ettől a megállapodástól azt várják, hogy javulni fog az együttműködés a többi ország hatóságával. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón válságkezelő csúcsként jellemezte az uniós országok állam-, illetve kormányfőinek csütörtök-pénteki brüsszeli tanácskozását, ahol az Európai Bizottság előterjesztett néhány kezdeményezést a munkahelyek fokozott megvédéséről is. Ugyan nem a csúcstalálkozó témája volt, de brüsszeli beszélgetéseiben azt is sürgette a magyar miniszterelnök, hogy a lehető leggyorsabban kapjon uniós jóváhagyást az törvény, amelyet a magyar parlament fogadott el a devizahitelesek megsegítéséről, és amelynek értelmében a magyar állam kétéves garanciával lépne be a hitelkonstrukcióba. Bajnai Gordon kezdeményezte továbbá, hogy újítsák fel a visegrádi négyeken belüli energetikai együttműködést, amely korábban működött. Miután a téli ukrán gázválság idején nem mindenki tudta megvédeni úgy a fogyasztóit, mint Magyarország, erre az együttműködésre nyitottság mutatkozik.
|
|
|