A legjobb hitel az Ön igényei és lehetőségei szerint

Blogok

Mit tesznek a bankok a devizahitelek tömeges bedőlésének elkerülésére?

A Figyelő Hetilap március 5-i számában arról olvashatunk, hogy a bankok titkolják a válságkezelési stratégiájukat, így hát azt sem tudjuk, milyen messze jár a bankszektor a devizahitelek tömeges bedőlésétől.
Annyit azonban lehet tudni, hogy például a Raiffeisen Bank minden egyes devizahiteles ügyfelét felhívja, akinek legalább 5 ezer forinttal megemelkedett a törlesztőrészlete, és még az eddig pontosan fizetőknél is arról érdeklődik, hogy milyen az ügyfél fizetőképessége, közben megelőző megoldásokat ajánl az ügyfélnek, hogy sikerüljön elkerülni a bajt.

Bosszantó a jelzálogjogi gyakorlat a szocpol hitelt felvevőknél

Számtalan problémát okoz a korábban lakást vásárlók számára, hogy megelőlegezett vagy alanyi jogú szociálpolitikai támogatást (LÉK) vettek igénybe, emiatt ugyanis több hónapos csúszást kell elszenvedniük egy újabb, a születő gyermekek miatt jellemzően nagyobb lakás vásárlásának ügyintézésénél - írja a Napi Gazdaság.

Az eladósodottak nem kérnek a kamatplafonból

Arról értesülhetünk a Figyelőnet mai cikkéből, hogy nem véletlen, hogy a kormány lassan két éve nem tud mit kezdeni azzal a kérdéssel, szabjon e kamatplafont a THM mértékének. Lénárd Mariann, a Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete főtitkára szerint ha a teljes hiteldíj mutatót törvényileg maximálnák, akkor ez valószínűleg azzal járna, hogy a hitelintézetek óvatosabb kölcsönzési politikára kényszerülnének, ezeknek a drága kölcsönöknek az igénylőinek a köre ettől nem szűkülne, viszont a keresletet akkor már az uzsorások elégítenék ki.

A tavalyi év lakossági hitel-piacáról

Várhatóan a 2008-as év az októberben kirobbant hitelválság miatt lesz emlékezetes, pedig az elmúlt év első 10 hónapjának mérlege a hitelezési piacon egyértelműen pozitív volt. Szakértők szerint a bankok hitelkihelyezésinek felét tavaly a hitelközvetítők intézték. Az Otthon Centrum Hitel Center felmérése szerint a hitelközvetítők mellett a legfőbb érv az, hogy több banki ajánlatot tudnak egy helyen összehasonlítani az ügyfelek.

Állami segítség a munkahelyüket elvesztett lakáshiteleseknek

Az állam a válság miatt önhibájukon kívül állásukat elvesztett lakáshitellel rendelkezőknek átmeneti időre (legfeljebb két évre) segítséget nyújt. Akik így vesztették el a munkahelyüket, és fizetési könnyítést kérnek a banktól, az állam maximum két évig kész garanciát vállalni a csökkentett összegű hitelrészre – jelentette be ma a kormányszóvivő.

A tervek szerint ez a konstrukció a 2008. szeptember 1-je előtt felvett lakáshitelekre vonatkozik majd.

Csak kevés devizahiteles módosította szerződését

Több bank is meghosszabbította azt az előzőleg december 31-ig szóló határidőt, melyről a Pénzügyminisztérium és a kereskedelmi bankok állapodtak meg, miszerint a devizahitelesek kedvezményesen, több esetben térítésmentesen élhettek a szerződésük módosításával.

Hitelbedőlési csúcsidőszak: január, szeptember

A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete (BHKE) tapasztalatai szerint a mostani gazdasági válságtól függetlenül jellemző, hogy a problémás hitelek általában január-februárban, valamint szeptemberben dőlnek be. Ennek az az oka, hogy sokan karácsonykor túlköltekeznek, hitelre vásárolnak, és a már korábbi hiteleik mellett a karácsonykor felvett hitelek törlesztőrészleteit már nem képesek fizetni. Ilyenkor sokan vesznek fel gyorskölcsönt, hogy a hosszabb lejáratú hiteleikkel ne csússzanak el.

Mit tegyünk, ha beüt a krach?

A háztartások pénzügyi problémáinak elkerülésében igen sokat segíthet az előrelátás, a tartalékképzés. Mégis előfordulhat, hogy nincs elegendő forrásunk, megborul a háztartási költségvetés, a kiadások pedig sorra jelentkeznek. Ha a jövedelmeket tartósan meghaladó kiadásaink vannak, tartalékunk pedig nincs, előbb-utóbb nagyon rossz helyzetbe kerülhetünk. Mi a teendő ilyenkor?

Hogyan húzzák le a bankok ügyfeleiket?

A Figyelő hetilap legfrissebb számában érdekes cikket olvashatunk “10+3 banki trükk az ügyfél lehúzására” címmel.

A hetilap szerint az egyik ilyen “lehúzás” a hitelre aggatott befektetés. A történet úgy néz ki, hogy a lakásra vágyó, általában kispénzű ember a lehető legalacsonyabb terhekkel járó hitelt keresi. És ilyenkor a jelzáloghitel mellé általában a pénzügyekhez nem nagyon értő ügyfelet röpke egy óra után rábeszélik egy unit-linked életbiztosításra is.

Kérdések és válaszok devizahiteleseknek

A FigyelőNet oldalán hasznos cikket találhatunk, ahol többek közt arra kapunk válaszokat, mihez kezdjünk, ha eladósodtunk, várhatóan hogyan változik majd devizahitelünk törlesztőrészlete, érdemes-e esetleg forintalapúra váltanunk.

Először is, mire számíthatunk, ha svájci frank alapú hitelt vettünk fel?

Segítség a devizahiteleseknek

Az utóbbi időkben egyre emelkedett a régebben devizahitelt felvettek törlesztőrészlete a válság, és ezzel együtt a forintgyengülés miatt. Mivel a kormány úgy gondolta, nem engedheti az adósok terheinek egekbe szökését, az adósok védelmében tárgyalni kezdett a magyar pénzügyi rendszer fontos szereplőivel. A Pénzügyminisztériumnak és a bankszövetségnek sikerült megállapodnia a devizahitelekkel kapcsolatban. Ez a megállapodás három fő témakörrel foglalkozik.

Felfüggesztik a devizahitelezést a magyar bankok?

Az MKB bejelentette, hogy határozatlan ideig felfüggeszti az euró- és a svájci frank alapú devizahitel-kérelmek befogadását, mivel az ügyfeleket nem akarja kitenni az árfolyamkockázat veszélyeinek. Persze a valóságban inkább az állhat a háttérben, hogy egyre nehezebb forráshoz jutni a bankközi piacokon a nemzetközi hitelpiaci válság miatt. Az FHB nem szándékozik szűkíteni a devizafinanszírozást, mint ahogy az Unicredit Bank sem, a Raiffeisen lakossági területen folytatja, de a vállalati devizahitelezésnél az egyedi elbírálást alkalmazza.

Az amerikai hitelválság hatásai a magyar piacra

Érdekes cikket olvashatunk a Figyelő Hetilap szeptember 25-i számában az Amerikai hitelválságról, és azok Magyarországi hatásairól.

Tanulságos eset az amerikai, ugyanis egy negyven éve megbízhatóan működő alapkezelőt vélhetőleg az amerikai kormánynak kell megsegítenie, mivel az Egyesült Államok legelső pénzpiaci alapjának jegyeinek az árfolyama 1 dollárról 97 centre estek vissza egy másik piaci szereplő bukása miatt, amiért az alapban szép számmal voltak a másik cég kötvényeiből is.

Nehezebb lesz hitelhez jutni, a bankok szigorításokat terveznek!

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb felmérése szerint bár továbbra is erős a verseny a bankszektorban, ami enyhítésre ösztönözné a bankokat, mégis szigorításokat terveznek a hitelfelvétellel kapcsolatban a második félévben, főleg az ügyfelek hitelképességének romlása miatt.

Röviden az autóhitel-ajánlatokról

Ha autót szeretnénk vásárolni, az autóhitel felvétele előtt több ajánlatot is érdemes bekérni. Sőt az sem baj, ha jelezzük az autókereskedőknek és a bankoknak, hogy több helyről is begyűjtjük az információkat, mert így egyedi, meglepően rugalmas ajánlatokat kaphatunk.

Tartalom átvétel